Kérdése van? Bátran hívjon minket! +36 20 2527902
   

Blog

Sózzunk vagy sem? Érvek és ellenérvek

Herbadoctor
Sózzunk vagy sem? Érvek és ellenérvek

Van, aki sósan főz és van, aki sótlanul. Van olyan, aki szentül meg van győződve arról, hogy egy étel csak akkor finom, ha kerül bele legalább egy csipetnyi só és van olyan is, aki pedig azzal ért egyet, hogy só nélkül jobban kijönnek az ételek ízei.

Ítélkezni természetesen nem fogunk, de összeszedtük az érveket és az ellenérveket is, amelyeket most megosztunk! Jöjjön a nagy só vagy nem só összecsapás!

Kezdjük az alapoknál!

Az elején szögezzük le, hogy a só lényegében egy létfontosságú anyag az emberi szervezet számára. De mindezen túl érdemes megemlíteni azt is, hogy volt olyan a történelemben, amikor a só annyira értékes volt, hogy akár fizetőeszközként is szolgált. De vissza a sóhoz, amely természetes módon korlátozottan áll rendelkezésre, éppen ezért ipari úton is elő tudják ma már állítani. Azonban a tengeri só gazdag ásványi anyagokban és ma már kapható adalékmentes változatban is, így egészségesebb az asztalinál, azonban fontos megemlíteni azt is, hogy nátriumtartalma annyira azért nem tér el tőle. 

Jöjjenek az érvek a só használata mellett!

Ez az állítás akkor igaz, hogyha a napi ajánlott mennyiségű sót visszük be szervezetünkbe, amely a WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet szerint napi 5grammnál kevesebb! Azon kívül, hogy a só fokozza az ételek ízét és élvezhetőségét, segítheti az ételek tartósságát is, hiszen gátolhatja a baktériumok és más mikroorganizmusok növekedését. A megfelelő mennyiségű só segíthet a vércukorszint egyensúlyban tartásában valamint az emésztésben és a tápanyagok felszívódásában is. Alvás zavarok esetén is érdemes a sóhoz fordulnunk segítségért vagy legalábbis átgondolni, megvolt-e a napi ajánlott sómennyiségünk. Támogathatja a normál pajzsmirigy működést, segíthet egyensúlyban tartani a hormonháztartást, de akár az izomzat kialakulásában és megtartásában is közrejátszhat. Fontos azonban a mértékletesség megtartása a sófogyasztás esetében!

Nézzük meg, melyek azok a tényezők, amelyek a só ellen szólnak!

A túlzott sóbevitel hosszú távon káros lehet az egészségre, hiszen kapcsolatba hozható a magas vérnyomással és a szívbetegségekkel is. A túlzott sófogyasztás a veséket is károsíthatja, éppen ezért fontos, hogy mindig alaposan áttekintsük az elfogyasztott ételek sótartalmát is. Hiszen vannak olyan termékek, amelyek – habár nem érezzük sósnak – mégis számottevő mennyiségben tartalmazzák azt.

Mi a megoldás?

Érdemes alaposan áttanulmányozni a boltban vásárolt termékeket, fűszereket, hogy melyik, mennyi sót tartalmaz! Illetve a fűszerekre esetében a házilag elkészített fűszerkeverék is legalább annyira ízletes, mint a bolti változat, csak éppen kevesebb sót fogunk majd beletenni. Továbbá fokozottan figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék elfogyasztására is! 

Összességében elmondható, hogy a legfontosabb a saját szervezetünk számára elegendő mennyiségű só mennyiségének megismerése, hiszen ha például magas vérnyomással küzdünk, akkor érdemes csökkenteni a mennyiséget. Az egyéni preferenciáktól, egészségi állapottól függ a megfelelő mennyiségű só fogyasztása! Ha pedig sót vásárolunk, érdemes olyat választani, amely különböző adalékanyagok nélkül kaphatóak, vagy amelyek természetes úton megtalálhatóak a környezetben!